Szombaton az év utolsó napján többnyire változóan felhős égre tekinthetünk fel, és több órára is kisüthet a nap. Csapadékra azonban nem kell számítani. Délután a szél iránya megváltozik, de gyenge marad. Napközben +1 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Újév napján több lesz a felhő felettünk, és egy-egy hózápor is előfordulhat, a kora délutáni órákban. Gyenge erejű szél várható ezen a napon. Reggel -3, nappal 0 fokig emelkedik a T.
Hétfőn borongós időjárásra kell készülni, és délelőtt a felhőkből előfordulhat egy-egy ónos eső is. A maximum hőmérséklet 0 és +2 fok között alakul.
A pb-met valamennyi látogatóinak Sikerekben Gazdag Boldog Új Esztendőt kíván!
Pénteken egy hidegfront fogja elérni a Kárpát-medencét, és ennek következtében csapadékosabbra fordul a délután. Elsősorban gyenge havazásra, majd később ónos esőre kell számítani. A légmozgás megélénkülhet. Napközben +1, +2 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Szombaton és vasárnap (Újév napján) változóan, gyakran erősen felhős égre kell tekinteni, kevés napsütés lesz jellemző, de esőre nem kell számítani. Kissé mérséklődik a szél, a maximum hőmérséklet 0 fok vagy afelett valószínű.
Csütörtökön borult, ködös, nyirkos időjárásra számíthatunk, csapadéknak egy-egy jelentéktelen szitálás valószínű. A szél túlnyomóan gyenge marad. A legalacsonyabb hőmérséklet -1, a legmagasabb pedig +1 fok körül várható.
Pénteken napközben még csapadékmentes idő lesz, ám a délutáni órákban hidegfront fogja megközelíteni az országot, emiatt havas-esőre, vagy kisebb havazásra számíthatunk. A légmozgás ezen a napon megélénkülhet. Kora délután +1, +2 fokig emelkedik a hőmérő higanyszála.
Az év utolsó napján 180 fokos fordulatot tesz meg időjárásunk: sok-sok napsütésre készülhetünk, csak elvétve növekedhet meg a felhőzet, de csapadékra nem kell számítani. Hajnalra párássá válhat a levegő, akár köd is képződhet. Reggel -3, nappal +2 fok körül alakul a T.
Szerdán és csütörtökön többnyire ködös, nyirkos, egyhangú időjárásra számíthatunk, csapadéknak kisebb ködszitálás, vagy hószállingózás valószínű. Lényeges változás nem várható a hőmérsékleten. A légmozgás túlnyomóan gyenge marad.
Pénteken napközben még marad a borongós égbolt, de a délutáni órákban egy hidegfront fogja elérni az országot, és ennek következtében az esti órákban vegyes-halmazállapotú csapadékra kell számítani. A D-i, DNy-i szél megélénkülhet.
Kedden és szerdán túlnyomóan marad a borult, párás, nyirkos időjárás, kisebb ködszitálás, ónos ködszitálás előfordulhat. Szélcsend vagy gyenge légmozgás várható ezeken a napokon. Reggel -2 - 0, kora délután 1-2 fok között alakul a hőmérséklet.
Csütörtökön napközben még marad a ködös idő, bár estétől egy front érkezik, és ennek hatására késő estére hószállingózás és havazás várható. A D-i szél többnyire gyenge lesz. Délután ismét 1 fok körül alakul a csúcsérték.
Szombaton reggel hószállingózás várható, amely később átvált havazásba. Ezen a napon egy hidegfront fogja elérni a Kárpát-medencét, ennek következtében a nyugati megyékben vegyes-halmazállapotú csapadék, míg a keleti tájakon havazás valószínű. A szél gyenge lesz. A reggeli hőmérséklet -5, a maximum fagypont alatt marad.
Vasárnap és hétfőn nem várható csapadék, ugyanis naposabbra fordul az idő. Ennek hatására a hóréteg kicsit olvadhat, de nem jelentősen. A csúcshőmérséklet emelkedik, a légmozgás túlnyomóan gyenge marad.
Pénteken délelőtt még sok-sok napsütésre számíthatunk, majd a délutáni óráktól erősen megnövekszik a felhőzet, de csapadék egyelőre nem valószínű. A légmozgás túlnyomóan gyenge marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 fok körül alakul.
Szombaton érkezik egy hidegfront, amely vegyes-halmazállapotú csapadékot hoz magával. Míg a nyugati országrészben többnyire eső, havas-eső fog esni, addig a keleti tájakon havazás várható. Főként az északnyugati területeken élénkülhet, máshol gyenge lesz a légmozgás. Reggelre -5, délutánra 0 fokot mérhetünk.
Vasárnap (Karácsony első napján) megszűnik a csapadék, ráadásul a hőmérséklet is megemelkedik. Így fennáll annak a veszélye, hogy pont Karácsonyra olvad el az összes hó a keleti megyékben, de ez még bizonytalan. Napközben +1, +2 fokig emelkedik a T.
Csütörtökön és pénteken csapadékmentes időjárásra készülhetünk, a legtöbb napsütésre pénteken számíthatunk. Ugyanakkor borongós marad az ég csütörtökön, de több-kevesebb napsütés előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, -4 között, a legmagasabb nappali hőmérséklet +1 fok körül alakul.
Szombaton, Szentestére érkezik egy hidegfront, amely vegyes-halmazállapotú csapadékot hoz magával a Kárpát-medence térségébe. Ennek következtében nyugaton a magas hőmérséklet miatt eső, míg a keleti országrészben a fagypont körüli értékek miatt havazás várható. A szél főleg este élénkülhet meg, addig marad a gyenge DNY-ias légmozgás.
Szerdán napközben megvastagszik a felhőzet, és a délutáni órákban már előfordulhat hószállingózás, kisebb havazás. A DNY-i szél mérsékelt erejű lesz. A csúcshőmérséklet +1 fok körül alakul.
Csütörtökön és pénteken a napsütés lesz főszerepben, csapadék nem valószínű. Reggel -4, -3, kora délután 0 - +1 fok várható.
Ezen a három napon többnyire változóan felhős, napos időjárásra számíthatunk, csapadék nem valószínű. A szél nagyrészt gyenge marad, de kedden lehetnek néha mérsékelt lökések. Hajnalra visszatérnek az éjszakai fagyok, míg a maximum hőmérséklet is fokozatosan megy lefelé.
Szombaton vegyes-halmazállapotú csapadékra kell számítani, egyaránt előfordulhat eső és hó is. A szél mérsékelt marad, a maximum hőmérséklet 3-4 fok körül várható.
Vasárnap és hétfőn már jóval csendesebb időre készülhetünk. A legtöbb napsütés vasárnap lesz, ugyanakkor hétfőn is várható pár órás napsütés, majd délután beborul az égbolt. Reggel -2 - 0, kora délután +2 és +4 fok között alakul a hőmérséklet.
Pénteken napközben kis időre előbukkan a nap a felhők mögül, de a délutáni órákban ismét erősen megnövekszik a felhőzet, és estétől ismét nedvesebb levegő alakítja időjárásunkat. Jelentős mennyiségű csapadék várható az éjszakai órákban. Reggel -1, 0, kora délután 2-3 fok lesz. A légmozgás megélénkülhet.
Szombaton borongós időjárásra számíthatunk, csapadéknak eső valószínű, havazásra, hóesésre nagyon kicsi, vagy egyáltalán nincs esély rá. Az élénk erősségű légmozgás déliről - nyugatira fordul. Napközben 3-4 fokot mérhetünk.
Vasárnap már nyugodt, napsütéses időre kell készülni, csapadékra nem kell számítani, és a szél is veszít az erejéből.
Csütörtökön egy hidegfront érkezik, aminek következtében sok-sok csapadék várható, de a szél csak a nyugati területeken erősödhet meg, itt Borsod megyében többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb hőmérséklet 1, a legmagasabb pedig 5 fok körül alakul.
Pénteken a délelőtti órákban megnyugszik az időjárás, ám estétől ismét egy újabb hidegfront éri el a medencét. Kiadós mennyiségű csapadék is lehet szombaton az éjszakai órákban. Ennek hatására a hétvégén a csúcshőmérséklet már csak 2 fok, vagy azalatt lesz.
Előrejelzések szerint szombaton az esőt, többfelé havazás válthatja fel az országban. Borsod megyében kicsi az esélye annak, hogy havazás forduljon elő, nagyobb esély az esőre, vagy havas-esőre van kilátás.
Szerdán többnyire borongós időre kell számítani, gyenge eső főleg késő délután várható. A légmozgás mérsékelt lesz, de napközben megélénkülhet a szél. Hajnalra általában 1, míg kora délután 4-5 fokot mérhetünk.
Csütörtökön egy hidegfront fogja elérni az országot, aminek következtében sok-sok csapadékra kell készülni. Pár mm eső lehullhat. A szél többnyire gyenge marad. A maximum 5 fok körül alakul.
Pénteken borongós, de estére már újra esős idő valószínű. A hétvégén nem kizárt, hogy leeshet az első hó!
Kedden reggel esős időre ébredhetünk, de napközben eláll a csapadék, és kis időre felszakadozhat a felhőzet. Reggel 2, kora délután 5 fokot mérhetünk.
Szerdán a sok-sok felhő mellett, főleg délután alakulhat ki kisebb eső. A légmozgás többnyire gyenge lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 6 fok között várható.
Csütörtökön egy markáns hidegfront fogja elérni a Kárpát-medencét, emiatt a szél iránya megváltozik Ny-ra, és megélénkülhet. A hőmérséklet estefelé csökkenni fog. A front sok-sok csapadékot fog magával hozni, pár mm csapadék is hullhat. A minimum 4, a maximum 6-7 fok körül valószínű.
Szombaton erősen megnövekszik, beborul az ég, és a délelőtti órákban eleredhet az eső. A szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. Hajnalra általában 0, 1, kora délután 4, 5 fok várható.
Vasárnap megnyugszik időjárásunk: naposabbra fordul az idő, csapadék pedig nem valószínű. Gyenge lesz a légmozgás, a nappali hőmérséklet 5 fok körül alakul.
Hétfőn ismét nagy fordulatot tesz meg a légkör: esős időre kell készülni, ugyanis egy újabb hidegfront fogja elérni az országot. Délután már többször kialakulhat ismétlődő eső. A szél iránya átváltozik keletire, de többnyire gyenge marad. A maximum hőmérséklet 5 fok közelében lesz.
Pénteken még nyugodt időjárásban lesz részünk, délután időnként megnövekszik a felhőzet, ám esőre nem kell készülni. A szél ezen a napon kicsit mérséklődik. Napközben +2, +3 fok várható.
Szombaton esősre fordul időjárásunk, a nap folyamán ismétlődő esőre, havas esőre kell számítani. Délután 3, 4 fokig emelkedik a csúcshőmérséklet.
A hét utolsó napján már naposabb és szárazabb idő valószínű.
Csütörtökön egy hidegfront érkezik, ennek hatására megerősödik a légmozgás, de csapadékra kis esély van. A csúcshőmérséklet 3-4 fok körül várható.
Pénteken és szombaton megnövekszik a felhőzet, és egy-egy gyenge esőre kell készülni. a szél valamelyest mérséklődik, már nem lesz erős a légmozgás. Napközben 5 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Szerdán és csütörtökön változóan, vagy időnként felhős égboltra kell számítani, de csapadéknak egy-egy jelentéktelen hózápor lehetséges. A szél megerősödik, csütörtökön akár viharossá is fokozódhat. Reggel -1, +1, napközben 3 és 5 fok között alakul a hőmérséklet.
Pénteken több lesz a felhő felettünk, és a délutáni órákban előfordulhat szemerkélő, vagy kisebb eső. Délután +3, +4 fokot mérhetünk.
Kedden felszakadozik a felhőzet, és a déli órákban kisüthet a nap. Csapadéknak egy-egy jelentéktelen hózápor lehet, főleg este. A szél mérsékelt lesz. Nappal 5 fokot mérhetünk.
Szerdán napközben még nyugodt időben lesz részünk, viszont estére elér minket egy hidegfront, amely esőt, ónos esőt és akár havat is hozhat. A szél éjszakára megerősödik. Hajnalra -1, 0, délutánra 4 fokot mérhetünk.
Csütörtökön a front után kisüt újra a nap, de picit hidegebb lesz az idő, ugyanis a maximum hőmérséklet lassú csökkenésbe kezd. Ezen a napon élénk ÉNY-i szél fog uralkodni.
Ezeken a napokon végre csapadékosabbá válik időjárásunk a több hetes szárazság után, ami hazánkat egy anticiklon okozott. Több csapadék szombat, illetve vasárnap éjszaka valószínű. Érdekesség, hogy a csúcshőmérséklet fokozatosan emelkedik, de ez vonatkozik a minimum hőmérsékletre is. A szél gyenge-mérsékelt erejű lesz, de hétfőn erős lökések is kísérni fogják.
Pénteken még marad a borongós, ködszitálós, lehangoló idő, napsütésre nem számíthatunk. A légmozgás mérsékelt erejű lesz. Napközben 0 fokig emelkedik a maximum hőmérséklet.
A hétvégén csapadékosabbra fordul a Kárpát-medence időjárása: szombaton és vasárnap borult lesz az ég, és a délután folyamán kisebb esőre, vagy havas-esőre kell számítani. Több csapadék inkább vasárnap fog lehullani. A hét utolsó napján a légmozgás megélénkülhet, erős lökések fogják kísérni a DNY-i szelet. A legalacsonyabb hőmérséklet 0 fok körül valószínű, míg délután +5, +7 fokot is mérhetünk.